The collection of the library Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 0 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 2 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 1 Duplicate 11

The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.

Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.

In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.

We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.

The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.

Életrajz, munkássága

Reichard Zsigmond Székesfehérváron született 1863. április 26-án. A középiskolák elvégzése után bölcsészeti pályára ment, tanult filozófiát, lélektant, de matematikát és optikát is. Hamar átlépett azonban a jogi pályára, 1882-ben a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-egyetemen kezdte meg jogi tanulmányait, majd az ügyvédi oklevél elnyerése után 1888-tól 1893-ig ügyvédként dolgozott Budapesten. 1894. október 5-én kinevezték a kereskedelmi és váltótörvényszéknél albíróvá, ahol 1900. november 4-én törvényszéki bíró lett. 1905. május 30-án a budapesti királyi tábla bírájává nevezték ki. 1913. július 28-tól egészen haláláig kúriai bíró. A Kúrián a kereskedelmi és váltótanácsban működött.

Pályája kezdetén szakírói tevékenységet elsősorban a büntetőjog terén fejtett ki. Első nagyobb dolgozata ezen a téren a bíró büntetésenyhítési jogáról szólt, amely hat részben jelent meg a Jogtudományi Közlöny hasábjain 1890-ben. Az értekezésben síkra szállt amellett, hogy a bírónak ez a joga korlátlan legyen úgy, mint ahogyan azt az 1843-as büntetőjogi javaslat is tervezte. A feltételes elítélésnek Reichard volt hazánkban az első szószólója, a témában több szakcikke is megjelent. A Magyar Jogászegyleti Értekezésekben is számos tanulmánya látott napvilágot, melyek nagy részben szintén büntetőjogi problémákkal foglalkoztak. Az általa Márkus Dezsővel együtt szerkesztett Jogi Szemle is közölt számos ilyen irányú cikket, valamint a Jogtudományi Közlöny hasábjain is jelentek meg írásai, így például 1901-ben a büntető perrendtartás köréből, 1908-ban pedig az uzsoráról szóló javaslatról. A Jogtudományi Közlönyben munkássága során mintegy 60 – nem csak büntetőjogi tárgyú - szakcikke jelent meg, a folyóirat ötvenéves fennállása alkalmából készült kötetbe pedig a biztosítási jog köréből írt értekezést.

A büntetőjog mellett már pályája elején is nagy figyelmet fordított a magánjogra és a polgári perrendtartásra. Érdeklődési körébe tartozott a közigazgatási jog is, azon belül kiemelten foglalkozott a közigazgatási bírósággal kapcsolatos kérdésekkel. Reichard álláspontja az volt, hogy a közigazgatási eljárásban elszenvedett minden jogsérelem ellen biztosítson az állam bírói jogorvoslatot.

A kereskedelmi és váltótörvényszékhez 1894-ben történt kinevezése folytán a gyakorlatban a magánjoggal és a kereskedelmi joggal foglalkozott, így a jogirodalmi tevékenységét is főleg ezeken a területeken fejtette ki. Számos ilyen tárgyú értekezése jelent meg a szaklapokban. Kiemelkednek ezek közül többek között a polgári törvénykönyv tervezetéhez kapcsolódó cikkei, így például Az erkölcstelen szerződés a polgári törvénykönyv tervezetében című, amely a Jogtudományi Közlönyben jelent meg 1913-ban. Jelentősek a szerző váltójogi tárgyú írásai, ezek között említhetjük például a Kereskedelmi Jogban 1916-ban megjelent A váltóper az új perrendtartásban című értekezést vagy a Kereskedelmi és váltói zálogjog című tanulmányt amely a Jogállam hasábjain 1906-ban látott napvilágot. A váltó utólagos telepítésének törvényhozási szabályozása kérdésében Reichard véleményt dolgozott ki az 1911. évi Magyar Jogászgyűlés részére is. A kötelmi jog általános kérdéseiről a polgári törvénykönyv jogászegyleti bíráló véleményeiben értekezett. A polgári perrendtartás körében is számos értekezése jelent meg, a perrendtartási gyakorlat terén pedig több kérdésben volt úttörő. Így nagy része volt abban, hogy a rendes eljárásban meghonosodott az elsőbíróságnál az előadó bíró előtti kiegészítő tárgyalás.

Reichard Zsigmond, mint bíró és jogász a legnagyobb elismerésben mindenekelőtt saját bírótársaitól részesült. „Hogy mint bíró a legelsők között volt, azt mindnyájan tudjuk. Elnökei, kiváló tanácselnökei és bírótársai szerették és becsülték benne a szerény, kedves, szolgálatkész, széles látókörű, művelt embert, a kitűnő jogászt, aki mindent tisztán látott, akinek semmi munka nem volt sok és terhes, és aki minden nehézséget könnyen megoldott. Jó, okos és szellemes ember volt. Szelleme táplálékot nyert a természet szépségein és a művészet remekein és szomjasan szívott magába minden igazságot, termelte légyen azt a tudománynak bármely ága.”

Bár Reichard sokat foglalkozott a büntetőjog nagy kérdéseivel, a büntető ítélkezésben nem akart részt venni „mert fájt neki, hogy tökéletlen törvények és hiányos garancziák mellett ítéljen emberek fölött”

Reichard Zsigmond jogászi életműve alapvetően a jogi szakmai lapokban megjelent tanulmányaiban, értekezéseiben manifesztálódik és bár önálló jogi művek, monográfiák nem születtek tollából, a pályája során publikált közel 120 dolgozat a magyar jogirodalom legjelentősebb alakjai közé emeli őt.

Mint a Magyar Jogászegylet igazgatósági tagja, évtizedeken át vett részt a Jogászegylet igazgatásában, mint a jogászgyűlések véleményezője és előadója „kitűnt jogászi elméjének élességével s nagy tudásával”; mint a budapesti ügyvédi és bírói vizsgabizottság tagja nagy „emberszeretettel teljesítette hivatását”.

Érdeklődési köre rendkívül tág volt, nem csak a jogtudománnyal, hanem a társadalomtudományokkal is tüzetesen foglalkozott. Különösen az erkölcs és esztétika kérdései érdekelték, az erkölcsi érzésről alkotott nézeteit egy 1894-ben megjelent dolgozatban közzé is tette és azokat a Magyar Tudományos Akadémiában Alexander Bernát egy felolvasásban ismertette is. De éveken át intenzíven foglalkozott természettudományi kérdésekkel is, különösen a látás, illetőleg a színek megkülönböztetésének kérdésével.

Gold Simon Reichard Zsigmondról írt nekrológjában Márkus Dezsővel vont párhuzamot: mindketten ügyvédek voltak, jogirodalommal is foglalkoztak, bírákká és a bírói karnak büszkeségeivé lettek, és mindkettő életét és pályáját fiatal korában hirtelen, váratlanul vágta ketté a halál. Fayer László, a nagy tanár és nagy szerkesztő köréhez tartozott ifjúkorában mindkét jogtudós. Fayer maga köré gyűjtötte az ifjú tehetségeket, hogy „gyümölcsöztesse munkakedvüket lapja (Jogtudományi Közlöny) érdekében”. Azok közül, akik ehhez a körhöz tartoztak, elsőnek hunyt el 1912-ben Márkus Dezső, másodiknak Balog Arnold, harmadiknak pedig Reichard Zsigmond. Mind a három jó barát fiatalon halt meg „a magyar jogéletnek igen nagy kárára”.

Reichard Zsigmond halálát agyhártyagyulladás okozta, 1916. április 8-án hunyt el Budapesten. Síremléke a Kozma utcai izraelita temetőben található.

Két gyermeke volt, Reichard László (1897–1945) vegyészmérnök, és Reichard Anna (1900–1945) középiskolai tanárnő, mindketten a holokauszt áldozatai lettek.

A portré forrása: Sófár portál