Az államalapítást követő első évszázadokban a királyoknak nem volt állandó székhelyük. Voltak azonban olyan helyek, amelyek nagy jelentőséggel bírtak, például Székesfehérvár – koronázási város, több uralkodó temetkezési helye – vagy Esztergom, a magyar egyház központja. Később vált Óbuda is központtá, a XIII. század első felétől évente tartottak itt kormányzati és bíráskodási ülésszakot.¹

A tatárjárás pusztítása után IV. Béla király – felismerve azt, hogy a tatárok a hegyekre épült erődítményeket nem voltak képesek elfoglalni – nagy hangsúlyt fektetett a várak, erődített helyek építésére.²

Kiemelt figyelmet fordított az ország központi részén – medium regni – területén lévő királyi központok erődítésére, így Esztergom és Fehérvár mellett Budára is, különösen az 1247 utáni években, amikor egy újabb mongol támadás később alaptalannak bizonyult híre fenyegette az országot. Ekkor jött létre Budán a falakkal és tornyokkal körbevett castrum.³ Ekkoriban épült fel az első királyi szálláshely – latinul antiqua curia regis, azaz régi királyi ház, németül Kammerhof – a mai Vár területén, egész pontosan a mai Táncsics Mihály utca 7-9. számú telek helyén.⁴

A mongol fenyegetés árnyékában folytatott városalapítás hosszú évszázadokra meghatározta Buda arculatát. Először a hegyet körülölelő városfalak épültek fel a szabályos távolságokra elhelyezett tornyokkal, majd az így elkerített területen kijelölték az utcákat, kimérték a kiosztandó telkeket, és felépítették a plébániatemplomot (Nagyboldogasszony-templom), egy kápolnát (Mária Magdolna-templom), továbbá a ferences és dominikánus kolostorokat. Benépesült a hegy lábánál a Duna partja is Felhévíztől egészen Alhévízig (vagyis a mai Margit hídtól a Tabánig). ⁵

Az alapítás idején a város polgárságának java része német volt, a vezető réteg kizárólag közülük került ki, mind a bíró (a kezdetektől 1347-ig várnagyi tisztséget is betöltő rektor), mind a tizenkét tagú tanács gazdag német polgárokból állott. Mellettük a magyar polgárság száma és gazdasági súlya is elhanyagolható méretű, illetve mértékű volt.⁶ Emellett IV. Béla uralkodása alatt többek között zsidók – az itteni közösségük elsősorban kereskedelemmel foglalkozott –, a főképp pénzforgalomban és kultúrában jártas olaszok és franciák találtak otthont a budai Várnegyedben.⁷

Az udvar Luxemburgi Zsigmond idején, 1408 és 1412 között költözött Budára, ekkor kezdték meg a vár palotává bővítését gótikus stílusban - és ekkor vált Buda a középkori Magyar Királyság fővárosává.⁸

A 13. század végétől már több országos jelentőségű gyűlést is itt tartottak, III. András, az utolsó Árpád-házi király pedig a budai ferences kolostort választotta temetkezési helyéül. A király városi szállásául továbbra is a fentebb már említett, németül Kammerhofnak nevezett, amúgy máig feltáratlan épületegyüttes szolgált, amelynek nevéből arra is következtethetünk, hogy Visegrádhoz és más külföldi példákhoz hasonlóan a királyi pénzverés is itt folyt.⁹

Felhasznált irodalom

Albert Enikő: Budavári séták: házak, terek egykor és most. Budapest: Látóhatár Kiadó, 2018.
OGYK jelzet: KK/IV/19800

Buda a középkori Magyar Királyságban és az Oszmán Birodalomban (1241–1541–1686). Várostörténeti vázlat
http://www.varosatlasz.hu/images/pdf/atlaszok/budaI/03_Helyrajz_Topography_Buda1.pdf Letöltés ideje: 2022.0.01.

Szentpály-Juhász Miklós: A Budavári Palotanegyed története. Budapest: Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt, 2021.
OGYK jelzet: 926.283

Végh András: Buda város története a kezdetektől 1541-ig
http://budavar.btk.mta.hu/hu/helytortenet/buda-varos-tortenete-a-kezdetektol-1541-ig.html Letöltés ideje: 2022.04.11.

Sugár István: A budai Vár és ostromai. Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó, 1979.
OGYK jelzet: 474.430

Zolnay László: A budai Vár, Budapest: Gondolat, 1981.
OGYK jelzet: 478.071