Actual information Duplicate 0
Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
A Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) közös szervezésében idén június 2. és 3. között rendezték meg a Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciáját. A határon túli magyar könyvtárosok legnagyobb seregszemléjén az Országgyűlési Könyvtár munkatársai is képviseltették magukat.
Az immár 19. alkalommal megrendezett eseményen a résztvevők változatos témákban hallhattak előadásokat, melyek révén betekintést nyerhettek a határokon túl működő magyar könyvtárak munkájába.
A konferencia szakmai napja a városháza dísztermében vette kezdetét. Nyitóbeszédet Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) elnöke mondott, majd Bedő Tamás, a Tisza-parti város polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
(balról) Bedő Tamás, Csongrád polgármestere, dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke
Ezt követően dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, az ELTE BTK Mai magyar Nyelvi Tanszékének vezetője „A magyar nyelv jelene és jövője” címmel tartott előadást a nyelvpolitika – tervezés – művelés – oktatás kérdéséről. A konferencia résztvevői átfogó képet kaphattak a magyar nyelv státuszáról, a nyelvművelés intézményesítéséről és társadalmasításáról, az élő nyelvek változásáról, valamint a nyelvre ható tényezőkről, a technológiai és kulturális hatásokról.
Dr. Papp Anna Mária, az Országos Idegennyelvű Könyvtár főigazgatója az OIK nemzetiségi feladatairól, tevékenységéről, a könyvtár által épített Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Adatbázisról tartott bemutatót.
A szakmai nap további részében a határon túlról érkezett kollégáké volt a főszerep. A tanácskozás résztvevői megismerhették egy kárpátaljai városi könyvtár közösségépítő lehetőségeit (Komáromi Andrea – Beregszász), a szlovákiai magyar könyvtárosok szakmai tevékenységét (Egyházi Dóra – Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtár) és a szlovéniai, muravidéki magyarság jelenét. (Dr. Zágorecz-Csuka Judit – Lendva)
Az ebédet követően 3 szekcióban folytatódott a munka. A szakmai találkozó résztvevői választhattak a „Játékosítás könyvtári környezetben” (Nagy Emese, Topolyai Könyvtár, Piri Ildikó, Szeged, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár), a „Kütyüvarázslat a könyvtárban” (Bednárik Prokec Zita, Topolya), valamint a dr. Bartos Éva, a Könyvtári Intézet volt igazgatója és a könyvtári biblioterápia magyarországi megalapozója által tartott „Terápia a könyvtárban. – Gyógyulás a könyvek által” címet viselő kiscsoportos tréningek között.
Az idei csongrádi találkozó is – csakúgy, mint a korábbiak – rendkívül tartalmas és izgalmas előadásokban bővelkedett. Nem utolsó sorban pedig nagy öröm volt ismét találkozni az Országgyűlési Könyvtár által koordinált „Könyvtár, ami összeköt” című, a Kárpát-medencei könyvtárosok együttműködését célzó ösztöndíjprogram egykori és – reményeink szerint – jövőbeli résztvevőivel.
(A parallaxban Révész Gábor fotója látható a csongrádi fahídról.)